Ide, s tova 4. éve, egy, a születésnapomra kapott kompakt géppel elkezdtem járni a városom, Miskolcot. Nem fotózást, hanem szobrászatot tanultam a középiskolában , aztán szociológusként végeztem. Felsorolhatnám a kiállításaim, az eredményeim, de úgy gondolom,a néző számára nem ezek fontosak. Az érzéseim küldtek fotózni,és ezeket szeretném megmutatni. Számomra a fotózás: terápia. Segít átlendülni a fájdalmaimon, nehézségeimen. Nem célom, hogy tessen, amit megmutatok magamból, csupán érzéseket szeretnék kelteni az őszinteségemmel. A közöny nem jó! Szörnyülködhetsz, velem érezhetsz, nézelődhetsz, mosolyoghatsz, de remélem nem érzed,hogy nem érint meg,amit látsz! Merre tartok? Hm… Jó kérdés. Megyek. Valaki mindig jön és átvisz a következő állomásra. Hol kevesebb, hol több időt töltök ott, de az tudom, hogy megyek előre! Képcímeket nem láthattok a képeim alatt…néha ugyan kényszerűségből elnevezek néhányat,de nem szeretném,hogy bármi behatárolja azt,aki erre befogadó. Mindenki a saját hátterével, lényével egészítheti ki ki, amit lát. Szeretném,ha a képeim beszélnének helyettem. Bízom benne, sikerrel.

5 years ago I started to walk around in my city, Miskolc with a compact camera what I’ve got to my birthday. I learnt sculpture, not photography in high school and later I finished my studies as sociologist. I could list my exhibitions, my grades but I think these are the unimportant details for the viewers. My feelings sent me to take photos and these are what I want to show to the world. The photography is a therapy for me. It helps to get through my pain and difficulties. I dont’t want from you to like my photos just to make feelings inside you with my sincerity. The indifference is always wrong! You can be shocked, feel with me, you can look around, you can smile but I hope you won’t feel emptiness! Where am i going? Hm… good question. I am on my way. Somebody’s always coming and leads me to the next station. I spend more or less time there but I know I keep moving forward. You can’t see any titles below my pictures… Sometimes, though, I am forced to name a few of them but I don’t want to limit anybody who receptive for arts. Everybody can complete the images with its own background and personality. I would like to let my photos speak for me. I hope it will be successful.