Hajdú László

1971. április 12-én születtem Sopronban. Gyermekkoromban (12 évesen) kezdtem el érdeklődni a fotózás iránt, édesapám hatására, aki szintén hobbi fotós volt akkoriban. Érettségi után fényképésznek tanultam Budapesten a Práter utcai SZMKI-ben. Az iskola után (1991), a Szolgáltató Ipari Szövetkezet fényképész részlegénél kaptam munkát, majd a bevonulást követően a Határőrségnél is fényképész voltam, amit leszerelés után is folytattam. Közben a Kisalföld, Nyugati Hírlap, és a Nyugati Kapu fotóriportere voltam. A Határőrség után főállásban voltam a Kisalföld fotóriportere. Mindezek után egészen a mai napig is fényképész vállalkozó vagyok. Főként esküvők (www.eskufoto.hu) , gyerekek, portrék, események (www.fotohajdu.hu) fotózásával foglalkozom. A Soproni Fotóművészeti Körnek alapító tagja vagyok 2001 óta. Nyitott vagyok minden új technika és megoldás irányába, mint pl. a mobiltelefonnal való fotózásban rejlő lehetőségek is. A felszerelésem (a munkám miatt is) nagyon komoly, a Nikon csúcstechnikája. Nikon D3 és D4 gépvázak, Nikon SB900, SB800 vakukkal, Nikkor 24-70mm f/2.8G ED AF-S és Nikkor 70-200mm f/2.8G AF-S ED VR II objektívekkel (http://www.fotohajdu.hu/felszereles). Nagyon szeretek a saját stúdiómban fotózni, kísérletezni a fényekkel. 
Viszonylag kevés pályázatra tudok fotókat küldeni időhiányában, de számomra nem is az a fontos, hogy díjakat és címeket gyűjtsek, hanem a az, hogy a saját gondolataimat érzéseimet fotóba tudjam megfogalmazni és ezt megmutathassam. Ezért is és a jó baráti társaság miat is szeretek a körbe járni, a körhöz tartozni.
Eredmények:
2010. “Alkonyatól-pirkadatig” fotópályázat 3. díj - Esti csúcs
2011. “Csak tiszta forrásból...” fotópályázat katalógusban és kiállítva - Móló
2009-től Több csoportos kiállítás és pályázati elfogadás.
Egyéni kiállítások:
1999. Sopron Gárdonyi Géza Általános Iskola – Természet és város2001. Sopron Gárdonyi Géza Általános Iskola - Soproni Panoráma2001. Soproni Határrendészeti Szakközépiskola – Soproni Panoráma
2001. Sopron Pláza Galéria – “A kanyargó Tiszánál...”
2002. Soproni Határrendészeti Szakközépiskola – “A kanyargó Tiszánál...”
2006. Sopron Várkerület Galéria – Barangolások